Barion Pixel

Home 2025

MI A CÉLUNK AZ ADVENTI FUTÁSSAL?
2025-ben már ötödik alkalommal szervezzük meg a rendkívül hangulatos ADVENTI FUTÁST, amelynek célja egyrészt az egészséges életmódra való nevelés, másrészt a közösségi élmény. Szeretnénk, ha az országból minél többen látogatnának el Tokajba aktív turizmus keretében is, hiszen a kulináris élvezetek mellett itt valóban kiváló sportolási lehetőségek adódnak minden évszakban, így télen is.
Az esemény elsősorban közösségi élményfutás, melynek célja az advent meghitt hangulatában a mozgás és a közösségi összetartozás örömét ünnepelni. Idén kiemelt célkitűzésünk, hogy rendezvényünk jótékonysági küldetést is betöltsön: különös figyelmet szeretnénk fordítani a fogyatékossággal élő, intézményi ellátásban részesülő gyermekekre és idősekre. A rendezvény keretében a futó közösség – gyerekek, családok, iskolai közösségek, helyi lakosok – mellett a Tengerszem Integrált Szociális Intézmény – Nektár Otthon Tokaj lakói is vendégeink lesznek. Minden indulónk a nevezési díjából 500Ft-al támogatja ezt a nemes ügyet.
IDŐPONT:
2025. 12. 20. 17:00
HELYSZÍN:
Tokaj, belváros
Nevezés a futásra
Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy az idei V.Watt-Team Adventi Fényes Futáson nem lesz lehetőség a helyszínen nevezni! A nagy érdeklődésre való tekinttel a Tokaj Night Run után ez a rendezvényünk is teltházas lesz már a rendezvény megrendezése előtt.
Kérjük időben nevezzenek!
ENNYI IDŐ VAN HÁTRA A RAJTIG!
00 00 00 00 00
TÁJÉKOZTATÓ A RENDEZVÉNYRŐL

– A rendezvény központja a Paulay Ede Színház melletti parkolóban kerül kialakításra.

– Rajtszám átvételre 15:30-tól lesz lehetőség

– A helyszínen csak nagyon kevés parkolóhely áll rendelkezésre, ezért a környező utcákat javasoljuk erre a célra igénybe venni! (Serház utca, Vasvári Pál utca, Szepsi László utca, Bethlen Gábor utca, illetve a Fesztiválkatlan parkolója is csak 700 méterre található). Ezért kérjük, hogy mindenki úgy kalkuláljon az érkezéssel, hogy nehogy lekésse a rajtot!

– Ruhatárat biztosítunk a helyszínen.

– A futás után a rajtszámot mindenki őrizze meg, mert a nyeremények kisorsolása az alapján történik majd!

– A pályának vannak kevésbé kivilágított részei, ezért aki tud hozzon magával világító alkalmatosságot. (A fejlámpa lenne a legpraktikusabb).

– Mivel nem versenyről van szó, ezért arra biztatunk mindenkit, hogy az útvonalon lévő pihenőhelyeken nyugodtan vegye igénybe a szolgáltatásokat!

NEVEZÉS
  • Szeptember 29 – November 15.
    Nevezés: 5.500 Ft/fő (melyből 500 forint jótékony célt szolgál)
    Családi nevezés: 21.500 Ft/4 fő (melyből 2.000 Ft jótékony célt szolgál*)
  • November 16 – December 7.
    Nevezés: 6000 Ft/fő (melyből 500 forint jótékony célt szolgál)
    Családi nevezés: 23.500Ft /4 fő (melyből 2.000 Ft jótékony célt szolgál*)
  • December 8 – 14.
    Nevezés: 6.500 Ft/fő (melyből 500 forint jótékony célt szolgál)
    Családi nevezés: 25.000 Ft/4 fő (melyből 2.000 Ft jótékony célt szolgál*)
Befutócsomag
  • Mézeskalács (Kedvenc Helyem Cukrászda)
  • Érem
  • Forró Tea
  • Dana izotóniás ital
  • Élmény (Tetterő Egyesület)
  • Tombola értékes nyereményekkel
Különdíjaink
  • Legkreatívabb jelmez: serleg és egy üveg bor
  • Legnagyobb létszámú csapat: serleg és egyéb meglepetés

Idén minden iskolát díjazunk!

Kérjük keresse kollégáinkat, és nevezzenek intézményenként! Célunk az, hogy a diákok, pedagógusok, szülők egy csapatként éljék át a karácsony hangulatát.

Kedves Adventi Futók!
Közeledik az időpont. Néhány fontos információt szeretnénk megosztani veletek, hogy minél gördülékenyebben menjenek a dolgok a futás napján.
– A helyszínen 15:30-tól tudjátok átvenni a rajtszámokat, illetve helyszíni nevezésre is akkor lesz lehetőség.
– Parkolni is a helyszínen, illetve a környékbeli utcákon tudtok majd.
– Az útvonal nagy része jól kivilágított helyen halad, de nem árt, ha valamilyen világító alkalmatosságot hoztok magatokkal, ha mást nem, egy mobiltelefont.
– A versenyközpont a főtéren folyó munkálatok miatt a Paulay Ede Színház melletti új nagyparkolóban lesz. Innen indul és ide is érkezik vissza a mezőny.
– A közös bemelegítés után a RAJT 17.00 órakor lesz. A kijelölt pályán mindenki az aktuális kedve, állapota szerint teljesítheti az 1-2-3 kört. A pálya útvonala 18 óráig lesz biztosítva, ezért mindenki úgy kalkuláljon, hogy ebben az intervallumban tudja befejezni a választott távot.
– A célbaérkezést követően, kb. 18 órakor jutalmazzuk a kategóriákat. (legjobb egyéni és csoportos jelmez, legnépesebb iskola, legelszántabb csapat)
– A rutinos Adventi Futók tudják, hogy ez egy olyan közösségi sportesemény, ahol a helyi szolgáltatók mindenféle jóval kedveskednek a futóknak. Ezért arra bíztatunk Titeket, hogy használjátok ki a lehetőséget, és nyugodtan álljatok meg egy korty italra, vagy egy falat harapnivalóra.
IDŐPONT:
2025. 12. 20.
RAJT / CÉL
Tokaj belváros
TÁVOK
2km, 3km, 6km
SZÁLLÁS
Ajánlatok
LEGYEN ÉLMÉNY A FUTÁS!
  • Fő futamunkat 3 vagy 6 kilométeren lehet teljesíteni, a csodaszép Tokaj belvárosában.
  • A futás során különleges adventi hangulattal és igazi fényélményekkel várunk, hogy valóban meghitt és feledhetetlen legyen számodra és családod számára a tokaji IV. Adventi Fényes Futás!
TOMBOLA FŐDÍJ:
WELLNESS HOTEL BOROVICA – 2 FŐ, EGY ÉJSZAKA
tea-kis
AJÁNDÉK!
Támogatóink jóvoltából rengeteg ajándékkal, meglepetéssel készülünk Nektek idén is!
SZERVEZŐ

Tetterő Egyesület


A RENDEZVÉNY FŐVÉDNÖKE
Koncz Zsófia
államtitkár
Posta György
polgármester
MŰSORVEZETŐ
Bocskai Magda,
Hermann Sándor
BEMELEGÍTÉS
Juharos Gábor
NÉVADÓ SZPONZORUNK
A 2 km-es családi táv névadója:
lemezcentrum-logo_480-kk
A 3 km-es táv névadója:
A 6 km-es táv névadója:
NYOMDAI PARTNERÜNK
HÍMZŐ PARTNERÜNK
AUTÓ PARTNERÜNK

NÁLUNK 25+ ÉVE A MINŐSÉG VEZET

+36 46 564 255 
3508 Miskolc, Futó utca 73.
TÁMOGATÓINK
PARTNEREINK
MÉDIATÁMOGATÓ
TOVÁBBI SPORTRENDEZVÉNYÜNK
AZ OSZTÁLYOK, OSZTÁLYKIRÁNDULÁSOK PARTNERE

* Segítsd az Otthonunkat Alapítvány
Cím: 3910. Tokaj, Bethlen Gábor út 36.
Adószám: 19348137-1-05
Számlaszám: 11734224-21430725 OTP Bank NYrt.

Cart

Your Cart is Empty

Back To Shop